Hajrá, Oroszország!

Hiába fogadta meg Grant, hogy bevodkázik Abramovics dácsáján, nem nyert a csapata. Nem nyert, mert Terry eltanyált pályafutása legfontosabb pillanatában és Anelka csak emlékezni jött a 10 évvel ezelőtti góljára, élete első nemzetközi találatára. De ez a Moszkva már nem az a Moszkva.
Mondjuk, komoly orosz ember nem törödik ezekben a napokban focival, Ovecskin egészségére iszik inkább. Ezért kellett a laktanyákból összeszedni a kiskatonákat, hogy legalább úgy tűnjön, mintha. Ha már így esett, rögtön mezt is cseréltek a Manchester-szurkolókkal, és ezért az angolok gazdagabbak lettek egy tányérsapkával, a kiskatonák tíz év szigorítottal, biznisz az biznisz. Pedig Moszkva mindent megtett a foci népszerűsítéséért, a Vörös teret is beáldozta, pont úgy nézett ki a győzelmi felvonulások terepe, mint egy részeg Szpartak-szurkoló álmában: füves pálya a közepén, palánknak megteszi a Kreml, tribünnek jó lesz a Mauzóleum.

Aki orosz mégis focival foglalkozik, az mind arra figyel, hogy Gyeniszov miért mondta le a válogatottságot. Kedvenc középpályásunk, aki győzelemre vitte a Zenitet nem lesz ott az EB-n, mert... mert mirr-murr. Ezt már sosem fogjuk megtudni. A nagyobbik gond az, hogy Alekszej Berezuckij, a rettegett favágó-ikrek egyike komolyabban sérült meg, mint azt eleinte gondolták, most műtik, három hétig lábadozik, így aztán pont a csapatösszerázást fogja kihagyni. Ráadásul ő volt az utolsó meccsen a csapatkapitány (Románia ellen március 26-án, ki is kaptunk 3:0-ra), azóta megy a rinya, hogy ki lesz az új csk.
Szerdán az orosz válogatott edzése abból állt, hogy megnézték a BL-döntőt. Látjátok, milyen sok közös van bennünk és a csapatban? Mi is pont így edzettünk az EB-re.